HATÁRTALANUL! – ERDÉLYBEN ÉS FELVIDÉKEN

 

„Az ember beszél,... de amit érez, az az igazi.”

Wass Albert

 

    Az előző tanévben még csak egy-két, az ideiben viszont már szinte minden intézményünk részt fog venni a Határtalanul! pályázati program keretében a határokon túli magyar területekre szervezett tanulmányi kiránduláson. A program elkezdődött, ennek során eddig három intézményünk több osztályának tanulói vettek részt októberben erdélyi és felvidéki kiránduláson. A beszámolókból idézünk:

    „A Kurdi Körzeti Általános Iskola 25 tanulója és 3 pedagógusa a nagykónyi Würtz Ádám Általános Iskola Tamási Lajos Tagiskolájának 16 hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos tanulójával és 2 pedagógusával közösen vett részt október 24. és 27. között a Határtalanul! program keretében tanulmányi kiránduláson Erdélyben. Négy csodálatos, élményekben gazdag napot töltöttünk el Tündérországban, ennek során bejártuk a jól tervezett útvonalat, és megismerkedtünk Nagyvárad, Nagykároly, Nagybánya, Nagyszalonta történelmi és irodalmi nevezetességeivel. Mindenkit megérintett Koltón a Teleki Kastély, Petőfi és Szendrey Júlia mézesheteinek helyszíne: ugyanazokon a lépcsőkön, ugyanabban a parkban jártunk, ahol az ifjú házasok életük legboldogabb időszakát töltötték. Zsibón a Wesselényi kastély hajdani angol parkjában botanikus kertet alakítottak ki. Zilahon az árvízi hajós és jobbágy felszabadító Wesselényi Miklós szobra előtt tisztelegtünk. Az Arany Emlékév alkalmából megtekintettük Nagyszalontán az Arany Portát és a Csonkatornyot, a mellette lévő múzeummal együtt. Harmadik éjszakánkat a szeretet nagyszalontai fellegvárában tölthettük. A Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által létrehozott alapítványi otthonban megismerkedtünk a helyi gyerekekkel. Rövid műsorral leptük meg őket és bemutattuk iskoláinkat. Ekkor adtuk át településeink önkormányzata, vállalkozói, az iskolák dolgozói és a szülők által összegyűjtött adományainkat is. Útban hazafelé megálltunk Aradon és emlékeztünk a hősökre. Az emlékműveknél, emlékhelyeknél mindenütt közösen helyeztük el a tisztelet koszorúit, szalagjait.(1. és 2. csoportkép!)

1. 2.

A Würtz Ádám Általános Iskola 7. osztályos tanulói – 4 felnőtt kísérővel – a Határtalanul! program keretében tanulmányi kiránduláson vehettek részt október 8. és 11. között. Erdélyi utunk során Nagyszalonta, Nagyvárad, Zilah, Zsibó, Koltó, Nagybánya, Erdőd, Nagykároly nevezetességeivel ismerkedtünk meg. Célunk az iskolai tanulmányainkhoz kapcsolódó történelmi és irodalmi emlékhelyek felkeresése és a tiszteletadás volt. Utolsó nap látogatást tettünk Böjte Csaba ferences rendi szerzetes nagyszalontai Gyermekotthonában. Műsorral és ajándékokkal leptük meg vendéglátóinkat. (3. csoportkép!)

3.

A Dombóvári József Attila Általános Iskola 7. c és d osztályos tanulói 2017. október 12. és 15. között 4 napos kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program keretein belül Felvidéken.

A tanulmányi kirándulás során Komárom, Kékkő, Alsósztregova, Rimaszombat, Krasznahorka, Betlér, Késmárk, Lőcse és Besztercebánya nevezetességeit tekintettük meg, ahol felkerestük a magyar történelmi és irodalmi személyek emlékhelyeit is. Tanulmányainkhoz kapcsolódó ismereteket dolgoztunk fel a különböző helyszíneken. Lehetőség nyílt természeti kincsek felfedezésére is: Gombaszögön megcsodálhattuk a cseppkőbarlang csodaszép képződményeit, Lomnicnál pedig a Magas-Tátra csúcsait. Megismerkedtünk a rimaszombati Tompa Mihály magyar nyelvű alapiskola diákjaival, hagyományaikkal, majd közös programokon vettünk részt vendéglátóinkkal. (4. csoportkép!)

4.

    Sokat tanultunk a 4 nap alatt emberségről, összetartozásról, együtt gondolkodásról. Amiről eddig csak tanárainktól (tanulmányokból) hallottunk, megelevenedtek, megfoghatóvá váltak számunkra. Jó alkalom volt ez arra, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz, történelmünkhöz és egymáshoz is. Megéreztünk valamit abból a csodából, amit összetartozásnak és hazaszeretetnek hívnak.

Diákjaink szívesen mesélték élményeiket társaiknak, szüleiknek. Őszintén kívánjuk, hogy minél többen élhessék át ugyanezt, amiben nekünk volt részünk!”

 

Tamási Tankerület Központ